esemény
Fel kell-e adnom újra mindent? - fogalmazódott meg bennem újra egy őszi napon, amikor megtudtam, hogy újra terhes vagyok. Az anyaság ismert és váratlan kihívásai alkalmat adtak, hogy újra elgondolkozzak kurátorként: vajon milyen irányba tolódott el a megélt anyaságról szóló diskurzus. Különös aktualitást ad ehhez, hogy szűkebb, hazai társadalmi közegünk politikai standarddá tette a legkonzervatívabb patriarchális frázisokat az anyasággal kapcsolatban, elsősorban a természetessége, “természetből fakadóságának”, megkérdőjelezhetetlen sorsszerűségének hangsúlyozásával. Az Anya politikai tényezővé vált a magyar társadalmi színtéren, ki lett mondva róla, hogy Nő és ő felel a Gyermek védelméért, mindez vizuális megerősítést is kapott a hazai köztereken. Ezzel párhuzamosan a hazai intézményi közeg teljesen néma maradt. Valamennyi szereplő negligálta, hogy párhuzamos, kritikai diskurzust kezdjen, folytasson az anyaságról (és megannyi más identitáskérdésről) részint tiltás, másrészt öncenzúra, harmadrészt érdektelensége folytán.
Jelen kiállítás nem tud valamennyi fontos felvetésre választ adni, amelyek nemzetközileg mozgatják a hasonló felvetéseket, azonban igyekezett azon hazai alkotókat egybegyűjteni, akik elszigetelten foglalkoztak az anyaság kérdésével, kiegészítve olyan nemzetközi művészekkel, akik itthon nem ismert hangon beszélnek a témáról. A kiállítás egy párbeszédet remél elindítani, melyre remélhetőleg más kiállítások reagálnak, kiegészítve, tovább gondolva vagy éppen ellentmondva neki.
 
A fent vázolt durva, patriarchális társadalmi közbeszédbe ágyazódik itthon az az intenzív jelenség, mely a vizuális kultúra egyéb színterein zajlik. A megélt anyaságról [lived motherhood] szóló történetek, úgy tűnhet az utóbbi években eluralták a kortárs kultúra legdemokratikusabb színtereit, a közösségi médiát. Az elbeszélő anyák átvették a kezdeményező szerepet és számos tabu megdőlni látszik, elsősorban a némaságé. A párhuzamos elbeszélések zajában tehát jelen van a modernizmus passzív, csendes Anya figurája, és a neoliberális Szuperanya is, aki független, felelős, önazonos, nyílt és egyben piacképes termék is.
A 60-as évektől kezdődően politikai kérdés volt a feminizmus és anyaság összefésülése, a függetlenség és alárendeltség kibékítése. Míg kezdetben ez “vagy-vagy” dilemma volt és az Apa és Anya poláris kategóriáihoz kapcsolt jellegzetességek uralták, addig a 90-es évekre megérkezett a két fogalom kibékítése, de a reprezentációs nehézség tovább élt. A “túl személyes” és “túl sajátos” elutasítása megszülte az igényt és az irányt, ti. hogyan lehet stratégiailag kikezdeni a társadalmi konstrukciókba ívódott kódokat és elfogadtatni, helyükbe plántálni a megélt anyaság valódi komplexitását. A kortárs diskurzusok sokfélesége emellé felfedezett megannyi alárendelt hangot, mint a nem-nyugati, a transz vagy a nem-fehér.
A Jelenlétem evidens kiállítás fókuszában elsősorban az önzetlenség mítoszának kritikai vizsgálata, az önazonosság szükségszerű elvesztésének és újrafelfedezésének kérdése és a feminista érzelem-elmélet [affection theory] által felszabadított női tapasztalat áll, mely bátran ad hangot undornak, szenvedélynek, frusztrációnak, empátiának, szolidaritásnak, dühnek, félelemnek vagy kitörő örömnek, - az anyaság tapasztalatát átható sokrétűségnek. Elsősorban azt az összetett aspektust igyekszik vizsgálni, amelyet a nő él meg hosszabb-rövidebb időre, mikor átengedi magát valaki másnak, a Másik figyelmének, gondozásának - elveszti önmagát egy időre. Így nem maradt ki az a végtelenül izgalmas aspektusa sem ennek az összetett tapasztalatnak, hogy milyen egy nő számára amikor anyává válik, de saját anyjának elmúlása figyelmezteti őt arra a kétértelműségre, amely a szülő-gyermek viszonyt jellemzi.
Oltai Kata
Jótanács

Ha egy időpontra kattint, akkor az ikOn megmutatja, hogy erre a napra milyen eseményeket regisztráltak.

FKSE Patron