Nagy Gabriella festő finoman abszurd és a valóságot megkérdőjelező szürreális elemeket vegyíti vásznain a klasszikus realista ábrázolás segítségével. Főként tájképeket fest, amelyeket az utóbbi időben műtermi környezetbe helyezve, csendéletekké alakítva alkot újra. A kiállított anyag saját festményeinek újrahasznosítása. Ez részben a korábbi korszakok integrálása, részben ironikus önreflexió. A festményeken raszterhálóban megjelenő rovarok illuzórikus térélményt hoznak létre. Nemcsak a vásznat hasznosítja újra, hanem a régi festészeti elképzeléseit, valamint a trompe-l’oeil ábrázolást is. Minden kép mögött van egy másik kép.”