Németh Ágnes az anyag átlényegülései felől közelít a sík és tér viszonyaihoz, terei emberközpontúak. Máté Bea az anyag elvesztésére törekszik és az ember hiánya felől vizsgálja a teret, így ez a kiállítás két irányból közelíti ugyanazokat a problémaköröket.
Máté Bea képei víztiszta plexi „vászonra” készült töredékek. Az épített terek benyomásszerű lenyomatai. Nyitott képterűek, melyeken a vászon nélküli ecsetvonások a levegőben lebegnek. Lényegéhez tartozik, hogy ezek a művek árnyékot vetnek – testetlenül lebegnek a térben. Mindkét oldaluk egyenértékű, tükrözött formavilággal rendelkezik.
Németh Ágnes Földényi F. László szövegéből idézve írja: a töredékesség jelenvalóvá tétele és ennek testet öltött hiányaiként, az „egész torzójaként mutatják fel önmagukat”. Az Artus Kapcsolótérben az Eleven Árnyék című installációnak egy részletét mutatja be, más teljesen új munkák mellett, mint például az Önfaló, Játéktér, vagy a Zengetők.
