esemény

MAGYAR DESIGN - 10+1 KÍSÉRLET
Fészek Galéria
2021. november 2. – december 5.

A Magyar design – 10+1 kísérlet című kiállítás az 1972-ben szintén a Fészek Művészklubban rendezett Magyar design (10 kísérlet) című tárlatra reflektál. Az 1972-ben Pohárnok Mihály által probléma felvetésként kezdeményezett kiállítás fókuszában a funkcionalizmus, a rendszerelvű tervezés, a gyárthatóság kérdései és a társadalmi igények figyelembevétele állt. A 10 kísérlet olyannyira aktuális kérdéseket feszegetett, hogy a bemutatót több hónapon át tartó szakmai sajtóvita követte, de ennél szélesebb körben is közfigyelem tárgyává tette az iparművészet és a design helyzetét az 1970-es évek Magyarországán. A kiállítás hatással volt a magyar design további alakulására, így többek között a Házgyári Konyha Program közvetlen előzményének is tekinthető.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói egy egyetemi kurzus keretében arra vállalkoztak, hogy ennek a magyar design története szempontjából meghatározó kiállításnak az elemzésén, értelmezésén keresztül a design mai helyzetén is elgondolkodjanak. Az 1972-es kiállítás résztvevői a modernizmus eszméjére alapozva hittek abban, hogy jól tervezett tárgyakkal, rendszerekkel és lakókörnyezettel az életet kényelmesebbé és színvonalasabbá, a társadalmat jobbá lehet tenni. Az azóta eltelt évek változásai ezt a gondolatot, illetve a design megjelenési formáit jelentősen árnyalták. A design célja továbbra is a pozitív társadalmi változások elősegítése maradt, de az eszközök változtak, a tárgyközpontú design mellett megjelentek a designt társadalmi gyakorlatként felfogó folyamatjellegű projektek, melyeknek célja, hogy szolidárisabb, élhetőbb világot teremtsenek.

Majd ötven évvel az eredeti kiállítás után a magyar design ismét helyet kap a Fészek Galériában. Kiállításunk az eredeti tárlat alapelvének és tárgyainak ismertetése mellett olyan kortárs designprojektek közül válogat, amelyek egyaránt tükrözik az 1970-es években újító tervezői gondolkodás hatását, a jelenkor kihívásait és a design társadalmi szerepét.

A kiállítást Földi Eszter művészettörténész vezetésével a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Designkurátori specializáció kurzus hallgatói, illetve tervezőszakos hallgatók rendezték: Albert Réka, Csernus Anna, Forgách Anna, Gyöngyösi Eszter, Kolontai Dóra, Kovács Anna Zsófia, Lukács Edit,  Márkus Dorottya, Mozga Tímea, Őze Sándor, Vezendi Vanessza, Vékony Anna, Viski Noémi, Keresztesi  Andrea Diána, Málnási Bence, Majnár Rebeka Anna, Mocselini Balázs.

Jótanács

Ha egy időpontra kattint, akkor az ikOn megmutatja, hogy erre a napra milyen eseményeket regisztráltak.