esemény

A kiállítás legfőbb célja olyanok érdeklődését is felkelteni a kiemelkedően tehetséges fiatal képzőművészek munkássága iránt, akiknek a mindennapi életében eddig nem nyert teret a képzőművészet.
Annak érdekében, hogy a fenti cél minél eredményesebben megvalósulhasson, felkértünk más művészeti ágban alkotó – képzőművészettel is foglalkozó – művészeket (Esztergályos Cecília (színésznő), Farkas Róbert (mesekönyvíró), Galla Miklós (humorista), Tarján Zsófia (énekesnő), Szabó Győző (színész), Szakonyi Károly (író)), hogy egy-egy saját munkával vegyenek részt a kiállításon, ezzel is felhívva a figyelmet a kiállításon résztvevő tehetséges fiatal kortárs képzőművészekre. Az alkotások együttes megjelenítése közös metszetet hoz létre a művészeti ágak között.

Jótanács

Ha az ikOn működésében bármilyen problémát észlel az ikOn 4.0-ra való átállás következtében, kérjük azonnal jelezze az ikon@ikon.hu e-mail címen!

A problémákat igyekszünk a legrövidebb idő alatt kijavítani.