Vály filmjeinek hőse az örök alkotó embert, aki a teremtés, az alkotás kulisszatitkait osztja meg a közönséggel. A felmagasztalt művészeti alkotási folyamat karikaturisztikus elemei a némafilmek világát megidéző csendben villannak fel, amelyet a teremben elhelyezett és szabadon használható pianínó hangja kísér(het).

A filmekről az alkotó így vall: „Rövidfilmjeim ezekről a pillanatokról szólnak, amelyek némán, láthatatlanul ott vannak a legvéresebb, legkomolyabb művekben is; a nevetés, a humor, amelyre szükségünk van elviselni az életet, de leginkább önmagunkat.”

Témáim az idővel, a magánnyal, a kommunikációval, a múlandósággal, a halállal való örökös viaskodással foglalkoznak – nagy dolgokkal, amelyek sokszor kicsinyesen mérgezik meg az alkotó életét, ugyanakkor nem élhetne meg nélkülük. Perverz paradoxon, amely inspirálja az alkotót.

Cserébe kapja az ünnepi pillanatokat, amikor ágyba bújva múzsájával megtapasztalja az élet szépségét, gyönyörét, erotikáját, ami megvédi a következő harcig.”

Vály Sándor Finnországban élő magyar képzőművész, médiaművész, aki 30 év után tavaly júniusban állított ki először Magyarországon: Pécsen a Fényfesztivál alkalmából mutatta be a Gótikus hologramok című installációját, amely jelenleg Rómában, a Galleria d’Arte Moderna-ban látható. Művészetét konceptuális és filozófiai dimenzió jellemzi, amely nemcsak a festészetre korlátozódik, hanem kiterjed a szobrászat, a zene, a film és az irodalom területére is, átfogó gondolatiságra épülő műalkotásokat hozva létre.