Az előző, nagyobb lélegzetű munkám során a fénnyel foglalkoztam, ezután kezdett el érdekelni az árnyék. Az árnyék szó magában hordozza az árnyak jelentését is, egyszerre jelenlét és hiány, egy pontban. Torzult alakzatként, nem tükörképként jelenik meg. Az általunk vizuálisan érzékelt világ egy összefüggő, végtelen térháló, melynek a mi tértestünk is része. A testtér síkra terült árnyékként van jelen, s a színe utal a fénnyel teli térre, színreflexek formájában. Az árnyék megragadása a pillanat kimerevítése, maga a megállított idő. A torzult alakzatok testhelyzetei, tevékenységei, mozdulatai, gesztusai nem tudjuk, mikre vonatkoznak, csak vannak. Valamiket csinálnak, tesznek, gesztikulálnak. Értelmük homályban marad. Életre kelnek, viszonyba lépnek. A sarokponton a plafonról egy kettős árnyék a térbe szakad, egy másik a padlón bemozdul, együtt metszéspontként, átmenetet képezve sík és tér között.

Számomra izgalmas, várakozásteli az a vizuális üzenet, amikor a nem jelen lévők és jelen lévők árnyékai interakcióba lépnek, s valami, ami homályos, egy pillanatra úgy tűnhet, hogy tapinthatóvá válik.

(Németh Ágnes)