2020-ban a Pannonhalmi Főapátság kulturális és spirituális programjait a „Vendégség” tapasztalata és témája köré szervezi. A Főapátság ezzel a témaválasztásával aktívan bekapcsolódik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusba, továbbá társul a Magyarországi Evangélikus Egyház által meghirdetett „Úrvacsora évéhez”. Mindazonáltal a tematikus évaddal a vallásos, hívő konnotációkon túlmenően is körbe szeretnénk járni az emberi vendégség alaptapasztalatát, és a főapátsági programok keretében szeretnénk meghívni a Pannonhalmára érkező vendégeket, hogy a „Vendégség” témakörén keresztül gondolkodjanak befogadás és befogadottság közös emberi tapasztalatáról.
A Főapátság a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár Főmonostori kiállítóterében 2020. szeptember 21. és 2021. február 17. között Meinrad Dufner bencés szerzetes és művész retrospektív tárlata látható. A kiállításon a Würzburg melletti Münsterschwarzach bencés apátságában élő alkotó festményei és plasztikái jelennek meg a vele készült interjúk kíséretében. A kiállítás kurátorai Mélyi József művészettörténész és Dejcsics Konrád bencés szerzetes. Az életműkiállítás aktualitását a „Vendégség” évében Meinrad Dufner kiemelkedő, vallás és általános emberi tapasztalat között közvetítő munkássága, valamint monostora és Pannonhalma között fennálló több évtizedes kapcsolat adja.

A kiállítást 2020. szeptember 21-én hétfőn 16:00 órakor Stefan Brunner, a budapesti Goethe Intézet igazgatóhelyettese nyitja meg a Pannonhalmi Főapátság Főmonostori kiállítóterében. Köszöntőt mond Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát.
Meinrad Dufner atya így nyilatkozik életéről és művészetéről a kurátorok által készített interjúban:
Tehát gyerekkoromtól kezdve, amíg a szemem ellátott, mindent kipróbálhattam, dolgokat találhattam, amivel játszani lehetett. Apám rongygyűjtő volt, mielőtt a textilüzemet elkezdte volna, és volt egy mondata: mindenből lehet valamit csinálni. Ezt megjegyeztem magamnak. Máig ezt teszem. Vagy ha valami összeomlik, először: „baj van!” A második lépésben már: „mit tanultam ebből?” Mindenből tovább lehet építkezni. És még egy hiba is több tudáshoz, tapasztalathoz juttathat, teljesebbé tehet és nem megrövidít. Ezt tanultam ott. És a bizalmat.
Védtelenül, megérinthetően, sebezhetően, a sebezhetőség tudatában haladni át az életen, és ahol valami van, azt elkapni, bevonni az ábrázolásba, a szemlélésbe. És ebben megint csak benne van a halál és az élet.

Meinrad Dufner OSB kiállításáról ezt írják a kurátorok:
Elválasztható-e egymástól a művész életrajza és maga a mű? A művészettörténet egyik alapkérdése különösen élesen vetődhet fel egy festő-szerzetes kiállításán. A művészet évtizedek óta szerves részét képezi Meinrad Dufner atya életének, műveiből a kilencvenes évek óta folyamatosan rendeznek tárlatokat; festett üvegablakai, szobrai, festményei Németország-szerte számos egyházi épületben megtalálhatók, és rendszeresen tart kreativitási gyakorlatokat, művészetterápiás foglalkozásokat is. Szerteágazó, sokszínű tevékenysége nemcsak életrajzával, de a német történelemmel is szorosan összefonódik. A kiállított festmények mögött ott húzódik a háború utáni gyerekkor, a nyugat-németországi egyetemek 1968-at követő szellemi nyitottsága éppúgy, mint a münsterschwarzachi bencés kolostor missziós hagyománya és huszadik századi hányattatott sorsa. A tárgyakban, a festményekben a személyes és kollektív történelmi háttér előtt jelennek meg az élet(mű) alapkérdései: a szabadság lehetősége, az újat teremtés parancsolata, a tárgyak élete, az erotika, a tánc, a mozgás ábrázolhatósága, s mindenekelőtt az esendőség és sebezhetőség, az emberi létezés témája. A kiállításon a művek mellett a mindennapi munkába beépülő műtermi tárgyak és a Meinrad atyával 2020 márciusában Münsterschwarzachban készített interjúk láthatók.
(Mélyi József)
Huszonkét év – csaknem egy negyedszázad – pannonhalmi szerzetesi hagyományát határozta meg Meinrad Dufner münsterschwarzachi bencés atya 1998-ban magyarul megjelent könyve, a „Mélyből forrásozó lelkiség”. Nem pusztán az ezerötszáz éves szerzetesi hagyomány újraolvasása, a pusztán elvárás alapú megfelelés-lelkiség kritikus bemutatása vagy a saját tehetetlenségünkkel való kibékülésre hívó felszólítás miatt. Hanem azért, mert szelíd és emberi, elfogadó és felszabadító, tapintatos és mélyen hívő hang szólalt meg benne. Akár világi, akár szerzetes keresztény olvassa, irgalommal és meghívó, lendületet adó szeretettel találkozik. Ebben a könyvben Meinrad atya az ő eredeti módján mutatta meg a hazai közönségnek a szerzetesség és kereszténység valódi, emberi arcát.
Meinrad Dufner nem „Einzelgänger”, nem magányos harcos. Életét és írásait átitatja a közösség tapasztalata. A közösség erejét élte meg családjában, és ezt élte át még inkább a szerzetescsaládban is. A szerzeteséletét és lelkiségét meghatározó új hangnak ez a közösség adja a hátterét. Meinrad atya annak a jelentős münsterschwarzachi apátságnak a szerzetese, amely C. G. Jung munkásságához kapcsolódva, az ember élettörténetét és sebzettségét tisztelettel és tapintattal kezelő pszichológiát integráló teológiát alakított ki a nyolcvanas évektől kezdve, s ezzel döntően hozzájárult a kortárs világ és a németországi egyház párbeszédéhez.
Meinrad atya most egy újabb módon szól a hazai világi és egyházi közösséghez: saját művészete nyelvén. Arról tesz tanúságot, hogy mindaz, amiről ír és tanít: a mélybe szállás bátorsága, az önmagunkkal való szembenézés felszabadító ereje, a Krisztusba vetett hit szabadsága nem pusztán szerzetesi elmélet, hanem az ő személyes életét is meghatározó valóság. Meinrad atya művészete hiteles vallomás saját útkereséséről, egyben személyes tanúságtétel istenképéről és hitéről. Így ebben is jó tanítványa Szent Benedeknek, akiről életrajzában ezt írja Nagy Szent Gergely: „nem tudott mást tanítani, mint ahogy maga is élt” (Dial II,36).
(Dejcsics Konrád)

Meinrad Dufner 1946-ban született a fekete-erdei Elzachban. Húszéves korában lépett be a münsterschwarzachi kolostorba. Filozófiai és teológiai tanulmányait 1968 és 1973 között végezte St. Ottilien főapátságában, illetve a würzburgi és a bonni egyetemen; a hetvenes évek elején Karlfried Graf Dürckheim mellett az iniciatikus terápia területén dolgozott. 1973-ban szentelték pappá, az ezt követő években internátusi nevelőként, művészet- és hittantanárként tevékenykedett, iskolai színházat vezetett. A képzőművészet 1990 óta áll tevékenysége középpontjában. Az elmúlt évtizedek során számos teológiai tárgyú írása jelent meg. Magyarul olvasható művei: Anselm Grün – Meinrad Dufner: Mélyből forrásozó lelkiség (Bencés lelkiségi sorozat 20.) Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1998. Anselm Grün – Meinrad Dufner: Az egészség mint lelki feladat (Bencés lelkiségi sorozat 16.) Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1998.