Bács Emese urbánus művészetében a nagyváros helyszínei sorakoznak: utcák, tömött sorban parkoló autók, feliratok, boltcégérek, reklámok, házfalak, közlekedési lámpák, aluljárók, madártávlatból ábrázolt zsúfolt városrészek. Figurái sokszor idős bácsik, nénik, szegények, hajléktalanok, az aluljárók társadalma, vagy egyszerűen csak a mindennapi ember, a tömegközlekedés szereplői. Képeiben a nagyvárosi ember hétköznapi élményanyaga iránti érzékenység nyilvánul meg. Alakja a festményekre applikált, vizuálisan szép, mégis kidobásra ítélt tárgyaihoz hasonlóan a rutinszerű életben megfáradt, elhasználódott lelkű, gyakran nincstelenek ember, szemben a metropolisz elképesztő tárgyi és építészeti gazdagságával.

Művészetének legjellemzőbb alkotói módszere a talált tárgyak egymás mellé helyezésével kialakított koncepció-építés és a hagyományos festészeti eszközök ötvözése. A festményekre applikált hulladék-tárgyak felhasználásával egyfajta upcycling jelleget valósít meg, ahol az anyag nem egyszerűen újra hasznosul, hanem a maradékanyagok a festészetben többletértékké válnak.

De a hasznukat veszített anyagok művészetté alakítása mögött megbújik egy olyan értékmentő és kifejező törekvés is, amiben nem pusztán egy környezettudatosság, hanem Bács Emese művészi és emberi élményei mutatkoznak meg. A palettáról felkapart, majd a képek felületére visszaillesztett, izgalmas felületű olaj és akril festékdarabok – melyek újabban figuráinak plasztikus arcait alkotják – szimbolikusan a tradicionális festészet értékeit őrzik. A kidobott gyerekjátékokat, kirakót, filctoll-kupakot, vagy a gyerekszobai szigetelő szivacsszőnyeg darabjai és a kiürült gyógyszertartók felhasználása mögött pedig a legszemélyesebb emberi-anyai élmények tudatos-tudattalan megörökítése is felsejlik.

Garami Gréta