Az újkori civilizáció „világjobbító” eszméinek fontos vívmányaként tekintett város a lineárisan elgondolt fejlődés egyik metaforája. A Mennyei Jeruzsálem, a Civitate Dei vagy a Cité Radieuse megnevezés az eredeti teológiai kontextusokon messze túlmenően mára ambivalens jelentésekkel telítődött. Ezt idézi meg a Guns N’ Roses zenekar közismert, címadó dala, s ennek megfelelően a kiállításon látható munkákban is egyszerre jelenik meg a város esztétikai, társadalomkritikus, idealizáló és démonikus karaktere. Valamennyi itt látható mű a 21. századi város komplexitására és az egyénre gyakorolt hatásaira reflektál.

Kondor Attila (1974) a szemlélődés tempójára lassított háromcsatornás festmény-videója a városi környezet mindennapos látványát emeli az ideák szintjére és kapcsolja össze a kollektív emlékezet harmonikus ősképeivel. Schmied Andi (1986) konceptuális fotósorozata a vagyoni különbségek által létrehozott rezervátumok visszásságait tárja elénk első látásra esztétikus fotóin keresztül. Stefan Osnowski (1970) nagyméretű fametszetei a digitális képalkotás és az egyik legősibb sokszorosítási technika ötvözéséből a hordozó szándékos felnagyításával olyan képeket hoznak létre, amelyek nem tartózkodásra, hanem áthaladásra szánt, uniformizált, úgynevezett „nem helyeket” (Marc Augé) jelenítenek meg. Csizik Balázs (1987) a fotó és a digitális képalkotás eszközeivel a városi lakótelep vizuális kultúrára gyakorolt hatásait tematizálja. Szabó Kristóf (1988) festményein szintén a városi építmények játsszák a fő szerepet, amelyek az uniformizált épületeket a digitális képfeldolgozás során hibákkal együtt jelenítik meg, ilyen módon reflektálva a személytelen monstrumok megszelídülésére. A múzeum földszinti terében a két fiatal művész (a város metaforáiból szerveződő) helyspecifikus installációja látható.