A kiállításon a nyugalom megzavarására alkalmas képek kerülnek bemutatásra. A tárlatot 18 év alatti kiskorúak kizárólag nagykorú felügyelete mellett tekinthetik meg.

Felesleges Pillangó negyven évének felét rácsok mögött töltötte, így volt ideje kitetoválni teljes testét. Szokatlan jelenség volt a szocialista Magyarországon, ugyanis a börtönök mellett a budapesti underground szcénában is otthonosan mozgott, a Sziámi együttessel koncertezett a Fekete Lyukban, rajzolt, festett, rejtvényeket készített és naplót írt. Urbán Tamás fotóriporter a szegedi Csillagbörtönben találkozott vele először 1988-ban, a kiállítás az ezt követő hat év alatt – Pillangó 1994-es haláláig – készült fotókból, a Tamás által összegyűjtött tárgyakból, iratokból és Pillangó naplójából válogat.

Pillangó | „Pillangó vagyok, a magyar pillangó, de a becsületes nevem Deák Ferenc. No, nem a haza bölcse, sokkal inkább a haza bűnözője!” Pillangó 1954-ben született Budapesten, ahogy ő írja naplójában: „január elsején láttam meg a napvilágot, mint Petőfi Sándor, csak egy kicsit későbben”. Szülei munkásként dolgoztak, de apja ötéves korában elhagyta őket – „addig is sűrűn emelgette a poharat, elég bunkó alak lehetett a szerzet”.

Hatévesen már cigizett, általános negyedikben került először intézetbe, tizenöt évesen pedig már bíróság előtt állt, el is ítélték. „Nem nagy ügy volt, kaptam egy évet javító-nevelő intézetben. Azonban már a harmadik napon lécet vettem a Szőlő utcából. Elfogtak, visszavittek.”

Felnőtt életének nagy részét is elzárva töltötte, összesen majdnem húsz évet ült csalás, betörés, fogolyszökés, börtönzendülés, hatósági közeg elleni erőszak, tiltott határátlépés, járműlopás, garázdaság, éjjel erőszakkal elkövetett magánlaksértés, fajgyűlölés, szemérem elleni erőszak és életveszélyt okozó testi sértés miatt. A börtöntársadalomból kilógott ösztönös intelligenciájával és kreativitásával: verseket írt, keresztrejtvényeket és társasjátékokat tervezett, rajzolt, festett. Magát tetoválta, 1978-ban került a homlokára a pillangó – „tíz nap sötétzárkát kaptam érte”.

Nemcsak a nők közt volt népszerű különc, de le is állt a forgalom a szocialista Magyarországon, ha Pillangó felbukkant a színen, megbámulták az utcán. „Sokan az autókból kiabálnak ki mindenfélét. Annyira megszoktam már, hogy egyáltalán nem tud érdekelni.”

Fellépett az akkor még művelődési házakban futó Friderikusz show-ban és sokat járt le a Fekete Lyukba, ahol együtt koncertezett a korszak sztár underground együttesével, a Sziámival. A néha dalokat is író Pillangó alsógatyára vetkőzve és a börtönben tökéletesre csiszolt jógatudását bemutatva kiváló látványelem volt – amíg ki nem tiltották a Lyukból. A mindenkinek beintő, mindenféle rendszert és konvenciót elutasító, sőt, szembeköpő Pillangó még innen is kilógott.

1994-ben, negyvenévesen próbált meg a Népszigetről a partra és visszaúszni részegen. Az odaút sikerült is, de aztán hulláját csak pár nappal később találták meg a Lánchídnál.

„Sokat vakerálnak arról, hogy mi lesz, ha öreg leszek, hogy fogok kinézni. Hát sehogy! Én úgysem leszek öreg ember! Mindig fiatal maradok, fiatalon is patkolok majd el.”

Urbán Tamás | Az ember hirtelen el sem tudja dönteni, mi a furcsább, Urbán Tamás fényképeinek tetőtől talpig kitetovált alanya vagy a fényképekről kirajzolódó elképesztő bizalmi viszony, kettejük barátsága. Először csak fotóit láttam, aztán megismertem a joviális és kedves, hetvenes éveiben járó Urbán Tamást. A kettő sehogy nem passzolt össze. Azt feltételeztem, hogy nagyot változott az elmúlt három évtizedben. De nem így történt. A frissen szabadult, fél életét rács mögött töltő Pillangóról készült képein egy-egy tükörben felbukkan az általam is ismert Urbán Tamás frissen mosott mellényben dolgozó fiatalabb kiadása. Mi kötötte össze mégis Urbánt a nála kilenc évvel fiatalabb Pillangóval, akivel egy nagyobb anyagon dolgozva ismerkedett meg a szegedi Csillagbörtönben, 1988-ban?

A válasz felfedezhető Tamás életművét nézegetve is, de a közös munka alatt derült ki számomra teljesen egyértelműen, hogy kettejük metszete a konvenciók elutasítása. Már pályája elején is a félreeső témák hozták lázba, a társadalomból kiszorultakat fényképezte előszeretettel az Ifjúsági Magazin, a Stern és a Blikk fotósaként is. Az 1987-es nagy havazáskor napokra a mentősök központjába költözött, hogy onnan indulhasson a riasztásokra, a ’90-es évek elején pedig évekig minden balesetnél ott volt külön erre a célra átalakított terepjárójával, sokszor a rendőrök és tűzoltók előtt. Kiállítást sem galériában rendezett, hanem koporsókkal kísérve a Nyugati téri aluljáróban, életművét pedig nem egy múzeum raktárában találjuk, hanem a Fortepanon, mindenki számára hozzáférhetően.

Ehhez társul rendszerező- és gyűjtőszenvedélye, aminek köszönhetően tudjuk most bemutatni Pillangó naplóját, tőrét, maga eszkábálta kerálóját és távcsövét, börtönkártyáit, rajzait, iratait és még saját fejlesztésű rejszológépét is. Börtöngyűjteménye elképesztő. Mikor hazaállított a csatornázás után Márianosztrán kiszerelt utolsó börtönküblivel, felesége kizavarta a lakásból, így jött létre az évekig a Daciája csomagtartójában megtekinthető mobil „börtönmúzeum”.

Ha Tamás belekezdett egy témába, akkor fejest ugrott bele és mindenre kíváncsi volt belőle, nem a felszínt kapargatta. Nem spórolta ki sem az időt, sem az energiát a munkából, teljes lényével a témára figyelt, aminek köszönhetően Pillangó története is élesen rajzolódik ki előttünk. Ahogy Pillangó írja egyik levelében: „Tamásnál a fotózás olyan, mint nálam a tetoválás volt. Mánia. Mániákus fotós!”.

Három évtizeddel ezelőtt határozta el, hogy publikálja az eddig csak töredékesen, újságcikkekben megjelent Pillangó történetet. A gazdag anyagot, amely 2500 kocka (!) fekete-fehér negatívra és színes diára fotózott fényképből, majdnem 300 oldalnyi kéziratból, körülbelül 100 tárgyból és 150 rajzból áll, most mutatjuk be először, a teljességre törekedve.

Virágvölgyi István kurátor