esemény
Kurátori vezetés az 1971. Párhuzamos különidők című kiállításban Hegyi Dórával és Róka Enikővel | Közreműködő képzőművész: Kaszás Tamás | Fővárosi Képtár - Kiscelli Múzeum

kurátor | Hegyi Dóra, László Zsuzsa, Leposa Zsóka, Róka Enikő, Százados László

megnyitó | 2018. november 4. 15:00

web | http://www.fovarosikeptar.hu

a kiállítás bezárása | 2019. február 28.

cím | Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár 1037 Budapest, Kiscelli u. 108.

Térkép

Vasárnap délután 3 órától RÓKA ENIKŐ (Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár) és HEGYI DÓRA (tranzit.hu) tart tárlatvezetést az < 1971. Párhuzamos különidők > kiállításban.

1971
Párhuzamos különidők


A kiállítás két, egykorú műcsoportból indul ki, és ezeken keresztül mutat rá a Kádár-korszak képzőművészetének párhuzamos jelenségeire. Két meghatározó művészgeneráció összetett viszonyrendszerét vizsgálja, anélkül, hogy esztétikai vagy történelmi ítéletet mondana. Igyekszik feltárni és bemutatni a műveket, létrejöttük közegét: az eltérő és egyidejűleg létező művészetfogalmakat, az egymással szembenálló pozíciókat, vitákat, és végső soron a hatalom és művészet bonyolult kapcsolatát.


Az időpont mindkét esetben 1971, és ebből kiindulva tágan értelmezve az 1968–1973 közötti időszak, melyben részben azonos történeti „erőtényezők” hatnak: az új gazdasági mechanizmus légköre, a magát a modernitás pártfogójaként látó és láttató hatalom, melynek viszonya a képzőművészet legújabb irányzataihoz épp bizonytalankodó. A kiállításon két nemzedék lép színre, közöttük számos kapcsolat kimutatható.


A Templomtérben olyan művészek munkái láthatók, akik az ötvenes években a szocialista realizmus kívánalmaihoz igazodtak, majd a kultúrpolitika enyhülését követően művészileg továbbléptek, modernizálódni tudtak. Műveik tökéletesen megfeleltek az 1956 után meghirdetett politikai programnak, a sztálinizmussal szakító, modern szocialista állam eszményének, ezért szakmai pozícióikat sikeresen megerősítették. Történetük 1971-ben, a jelen kiállítást rendező intézményhez kapcsolódik. A Budapesti Történeti Múzeum (melyhez a Kiscelli Múzeum tartozik) újonnan megnyitott budavári épületében, az építészetileg teljesen átalakított, a múlt emlékét eltörölni szándékozó modern enteriőrökben 1971-ben kultúrpolitikai jelentőségű tárlatok kaptak helyet. Az év tavaszán Hincz Gyula és Somogyi József kiállítása az 1970-es Velencei Biennáléról érkezett, ősszel pedig Domanovszky Endre gyűjteményes anyaga mintegy főpróbája volt a művész 1972-es biennále-szereplésének.


A másik műcsoport, amelyet az Oratóriumban mutatunk be, a második nyilvánossághoz és egy jóval fiatalabb generációhoz kötődik. A hatvanas évek végén jelentkező művésznemzedék számos kísérletet tett arra, hogy bejusson a művészet intézményeibe, mielőtt ezek kudarcai miatt kialakította volna saját félnyilvános intézményeit. Az egyik ilyen kísérlet Beke László 1971-es Elképzelés című felhívásához kapcsolódik, melyben „egy csupán gondolatban realizálódó”, de „pontosan dokumentált” kiállítás anyagához kért műveket 28 fiatal művésztől. A megszólított művészek, többek között Bak Imre, Erdély Miklós, Jovánovics György, Keserü Ilona, Lakner László és Tót Endre a megelőző években egy új, a képzőművészet hagyományos ágait és műfajait meghaladó programmal jelentkeztek. A magyar művészettörténet-írásban az Elképzelés projekthez kötődően 1971-et tekintik a magyar konceptualizmus kiindulópontjának. A kiállításon Beke gyűjteménye mellett most először láthatók azok a lapok, melyeket Kovalovszky Márta művészettörténész a székesfehérvári István Király Múzeumba tervezett Elképzelések kiállításra gyűjtött össze. A kiállítást, mely szintén a konceptuális művészet első megnyilvánulásait mutatta volna be végül nem engedélyezték.


A két mikrotörténeti fókuszú kiállítást egy eseménytörténet kapcsolja össze, mely dokumentumok és eredeti műtárgyak segítségével a korszak (1968–1973) párhuzamos, kultúrpolitika által meghatározott művészeti történéseit, a projektek közvetlen szellemi kontextusát jeleníti meg. A két Elképzelés akció és a múzeum kiállítás- és gyűjteménytörténete, egy épületben két helyszínen bemutatva, ráirányítja a figyelmet az egyidejű, de a történeti emlékezetben markánsan különváló jelenségekre és végső soron a múlt rekonstrukciójának az összetettségére. Erre utal a kiállítás Ernst Blochtól kölcsönzött alcíme, a párhuzamos különidők.


Kaszás Tamás képzőművész (1976) ezek közé a párhuzamos különidők közé iktat be újabb alternatív valóságszinteket és értelmezési tartományokat. A fiatalabb és az idősebb avantgárd nemzedék közötti egyik legmeghatározóbb összekötő Korniss Dezső volt, aki generációjából egyedüliként maga jelentkezett, hogy részt kíván venni Beke projektjében. Kaszás Tamás Kornissnak az Elképzelés projekt számára milliméterpapírra készített TÉRRÁCS-tervét emeli ki, s a Kiscelli Múzeum udvarán létrehozza annak 1:1-es, a képzelet és a megvalósulás határán letáborozó, „félkész” változatát.  A kortárs művész beavatkozása a Templomtérre is kiterjed. El Liszickij 1927-ben Hannoverben megvalósított Absztrakt kabinetjéből kiindulva teremti meg a hatvanas-hetvenes évek fordulóján született monumentális művek és dokumentumok bemutatási közegét. Kaszás munkája kiállítás a kiállításban: többfunkciós műtárgy, díszlet, Patyomkin-fal, be- és körüljárható, ideiglenes építmény. A műveket és hozzájuk kapcsolódó elképzeléseket idézőjelbe helyező értelmezési keretet nyújt, és felkínálja a befogadó számára a lehetőséget, hogy saját múlthoz való viszonyát is újraértelmezze.

 

Fotó: Orbán György

Jótanács

Az ikOn archívumában az összes 2000. januárja óta feltöltött esemény megtalálható.
archívum