esemény

A kiállítás Mircea Cantor egyik alkotására utaló címe a román művészet különböző narratíváira hívja fel a figyelmet – annak tudatában, hogy tömörített idővonalról van szó, melyet vagy történeti végpontja, vagy a fiatal, eleven művészeti szcéna legfrissebb alkotásai irányából ismerhetünk meg.

A kiállítás – mely metszet az utóbbi évtizedek leghatásosabb vizuális produkciójának egy még leíratlan „szeizmikus övezetéből” – lehetőséget kínál, hogy nyomon kövessük a konceptuális kapcsolatokat, láthatatlan történeteket, közös inspirációkat és a művészek közötti meghatározó barátságokat.

A kiállításon látható alkotások négy fontos román magángyűjteményből – Mircea Pinte, Ovidiu Şandor, Răzvan Bănescu és a Plan B Alapítvány kollekciójából – származnak, melyek három városban találhatók: Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben. A Diana Marincu kurátor segítségével készült válogatás a kortárs román képzőművészetről kíván széleskörű és informatív keresztmetszetet nyújtani; a román neoavantgárd alkotások beemelésével pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy bár minden generációnak a saját felvetései és válaszai vannak, a művészet alkotói és befogadói egyaránt képesek hidat építeni a nemzedékek között. Ismeretes az úgynevezett Kolozsvári Iskola tagjainak érdeklődése a közelmúlt iránt.

A bemutatott gyűjteményekben olyan művészektől találhatók emblematikus művek, mint Mircea Cantor, Adrian Ghenie, Ciprian Mureşan, Vlad Nancă, Ioana Nemeș, Şerban Savu és Mircea Suciu, akik a gyűjtemények születésével párhuzamosan szereztek nemzetközi hírnevet. Ugyanakkor a gyűjtők fiatal művészekre – Mi Kafchin, Alex Mirutziu és George Crîngașu – irányuló figyelme a különféle médiumokra és témákra is kiterjed. Bár a gyűjteményekben számos átfedés akad, mindegyiknek körvonalazható, jellegzetes karaktere és földrajzi fókusza van; ekképpen egyedülálló érdeklődést tükröznek. A kiállítás megkísérel betekintést nyújtani e szenvedélyes gyűjtők egyéni ízlésébe is; számukra a műgyűjtés – ahogy Răzvan Bănescu egy interjúban találóan megfogalmazta – nem hobbi, hanem életmodell. Művészetpártolásuk elengedhetetlen a kortárs román művészetnek a nyilvánosságba és a nemzetközi művészeti világba történő integrálásában. A kiállítás szemléletes lehetőséget teremt továbbá a magyar és a román magán-műgyűjtés összehasonlítására: 2014-ben a szintén a Budapest Galéria által rendezett Kortársak: gyűjtők és művészek című kiállítás 38 magyar gyűjteményből mutatott be válogatást.

Gyűjtemények / Collections

RĂZVAN BĂNESCU, MIRCEA PINTE, PLAN B FOUNDATION, OVIDIU ȘANDOR

Kurátorok / Curators

DIANA MARINCU, SZEGEDY-MASZÁK ZSUZSANNA

Kiállító művészek / Exhibiting artists

DRAGOȘ ALEXANDRESCU | APPARATUS 22 | ION BÂRLĂDEANU | IOANA BĂTRÂNU | MARIUS BERCEA | ȘTEFAN BERTALAN | DAN BEUDEAN | RUDOLF BONE | GETA BRĂTESCU | MICHELE BRESSAN | CORNEL BRUDAȘCU | ANDRE CADERE | MIRCEA CANTOR | ANDREI CHINTILĂ | RADU CIOCA | RADU COMȘA | ROMAN COTOȘMAN | GEORGE CRÎNGAȘU | OANA FĂRCAȘ | ADRIAN GHENIE | TEODOR GRAUR | ION GRIGORESCU | SIMON CANTEMIR HAUȘI | GHEORGHE ILEA | MI KAFCHIN | IOSIF KIRÁLY | ANA LUPAȘ | ALEX MIRUTZIU | GILI MOCANU | CIPRIAN MUREȘAN | VLAD NANCĂ | PAUL NEAGU | SORIN NEAMȚU | IOANA NEMEȘ | MIKLÓS ONUCSAN | DAN PERJOVSCHI | CRISTI POGĂCEAN | GHEORGHE RASOVSZKY | CRISTIAN RUSU | ȘERBAN SAVU | MIRCEA SUCIU | SUPERNOVA | ROMAN TOLICI | DORU TULCAN | GABRIELA VANGA

Jótanács

Ha az ikOn működésében bármilyen problémát észlel az ikOn 4.0-ra való átállás következtében, kérjük azonnal jelezze az ikon@ikon.hu e-mail címen!

A problémákat igyekszünk a legrövidebb idő alatt kijavítani.