esemény

megnyitó | 2017. november 5. 16:00

web | https://offbiennale.hu/program...

cím | Három Holló Kávéház (1052 Budapest, Piarista köz 1.; bejárat a Szabad sajtó út felől)

Térkép

2017. november 5-én du. 4 órától az OFF-Biennále kurátori csapata tart tárlatvezetést a Játékok népe című kiállításon, 5 órától Johanna Billing képzőművész tart előadást a The Balloon című projektről.

The Balloon – Johanna Billing előadása

1968-ban mutatta be a stockholmi Moderna Museet a dán építész, Palle Nielsen legendás The Model for a Qualitative Society (Modell egy minőségi társadalomhoz) című kiállítását, melynek során Nielsen a kiállítóteret egy kaland-játszótérré alakította át. A kiállítás bezárása után egy másik svéd városban, Råbyban a helyiek és a művész közösen építették fel ezt a játszóteret a város újonnan épült házai között. A múzeumi környezettől távoli helyszín még jobban kiemelte és megvilágította az eredeti koncepció néhány, a gyerekek városi szabadságához kötődő elemét.
50 évvel később a The Balloon – Play for Real (The Balloon – Játssz igazából) című kortárs művészeti projekt Råby történetének ezt a mozzanatát vizsgálta meg. 2015 és 2017 között több művészt is meghívtak, hogy a város mostani sajátosságait figyelembe véve hozzanak létre új műveket és szervezzenek workshopokat a környékbeli gyerekek és fiatalok számára. Céljuk az volt, hogy felelevenítsék a hatvanas évek azon elképzelését, mely a játszótérre, mint a társadalom aktív közösségének helyszínére tekint.
A projektben résztvevő egyik képzőművész, Johanna Billing prezentációjában részletesen bemutatja a The Balloon című projektet és a hozzá kapcsolódó kurzust, melyet egy éven keresztül a stockholmi művészeti egyetemen tartott, és amely a társadalmi gyakorlatok mai lehetőségeit és jelentését kutatja.

Az előadás nyelve angol!

JÁTÉKOK NÉPE
/ AKI BÚJT, AKI NEM
időpont: 2017. szeptember 29. – november 5.
nyitva tartás: kedd–vasárnap: 14:00–19:00
művészek: Zbyněk Baladrán, Johanna Billing, Marvin Gaye Chetwynd, Ex-Artists’ Collective (Kaszás Tamás, Loránt Anikó), Danièle Huillet és Jean-Marie Straub, Kokesch Ádám, Eva Koťátková, Joanna Piotrowska
Helyszín: Három Holló Kávéház (1052 Budapest, Piarista köz 1., bejárat a Szabad sajtó út felől)

További információ: https://offbiennale.hu/hu/program/people-players

///
On the 5th of November 2017 from 4 pm the curatorial team of OFF-Biennale Budapest will give a guided tour on the exhibition People Players (in Hungarian), than from 5 pm Johanna Billing will present The Balloon project (in English).

The Balloon – Presentation by Johanna Billing

The Balloon tells the story around how the legendary exhibition in the form of an adventure playground, The Model for a Qualitative Society, by Danish architect Palle Nielsen displayed at Moderna Museet in Stockholm in 1968, was later resurrected in between houses in a newly constructed area in another part of Sweden in Råby, Västerås. The project was named The Balloon and was built by local residents together with the artist. Away from the museum's setting, some of the project’s original ideas around the freedom of the children in the city became more activated and highlighted.
Fifty years later, the project The Balloon – Play for Real became a contemporary artistic exploration of Råby. In 2015–2017, a number of artists were invited to create new workshops and artworks, based on contemporary Råby, for children and young people in the area, and to breathe new life into the idea of the 60’s notions of the adventure playground as a site of ”active community” in society.
During her presentation Johanna Billing –one of the participating artists of the project– will introduce the Balloon project and the related one-year long course she organised at Konstfack – University College of Arts, Crafts and Design, Stockholm to challenge and deepen the understanding of what social practices mean and can be today.

The presentation will be in English!

PEOPLE PLAYERS
/ HIDE AND SEEK
artists: Zbyněk Baladrán, Johanna Billing, Marvin Gaye Chetwynd, Ex-Artists’ Collective (Tamás Kaszás, Anikó Loránt), Danièle Huillet and Jean-Marie Straub, Ádám Kokesch, Eva Koťátková, Joanna Piotrowska
curators: The curatorial team of the OFF-Biennale
venue: Három Holló Kávéház (1052 Budapest, Piarista köz 1., entrance from Szabad sajtó út)
date: September 29 – November 5, 2017
opening hours: Tuesday–Sunday: 2–7 pm

For more information please visit: https://offbiennale.hu/en/program/people-players

Fotó/Photo: Jan Jansson

Jótanács

Ha egy névre vagy címre kattint az artRoll oldalakon, akkor az ikOn kilistázza, hogy az adott személy vagy esemény hol fordul elő az ikOn oldalain.