esemény

KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK
Hallgatói projektek a Képzőnek a Képzőről

2017. szeptember 16. - október 1.
Megnyitó esemény: 2017. szeptember 15. (péntek) 18.00
Magyar Képzőművészeti Egyetem | 1062 Budapest, Andrássy út 69-71.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem – a korábbi hagyománynak megfelelően – kiállítási programjában törekszik a hallgatók által kezdeményezett tematikus kiállításoknak, eseménysorozatoknak is teret adni. Az idei szemeszter- és szezonnyitó kommunális tárlat kifejezetten olyan, az Egyetem diákja által felvetett témákra koncentrál, amelyek az oktatási intézmény önreprezentációival, elfeledett történeteivel foglalkoznak. Kihasználva az egyetemi tér, valamint a kiállítás publikus helyzetét, az egyes projektek agoraként igyekeznek lehetőséget adni a véleménycserére és -ütköztetésre, illetve a személyes narratívák megjelenésére. A múltból firtatja a jelent, és az intézmény 150 éves történelméből és tradíciójából szemezgetve reagál vagy elevenített fel újra aktuálisnak vélt vagy épp feldolgozásra váró történeteket, traumatizált eseményeket.
A hallgatói projektek közös nevezőjét épp ez a közös történethez való viszony adja. Ugyanakkor az egyetem jelenlegi és volt hallgatóiból összeálló szerzői csoportok megközelítése széles skálán: a vizuális oknyomozástól, az  áldokumentációs médiumok modorában tárgyalt képzési rendszeren vagy az archívumok, gyűjtemények felépítést meghatározó hatalmi pozíciók, valamint tradíciók bemutatásán át a múlt század eleji, romantikus Stróbl-ünnepek megidézéséig terjed.

Hallgatói projektek:
Unimagined Identity | Máté Dániel egyéni kiállítása / MKE, Aula
Közös történetünk | csoportos kiállítás  / MKE, Barcsay-terem, nagy kiállítórész/
Felejtés elviselhetetlen könnyűsége – Feldolgozatlan történetek a Képzőről | csoportos kiállítás és eseménysorozat / MKE, Barcsay-terem, belső kiállítórész /
Stróbl-ünnep | csoportos projekt a Révész-osztály hallgatói szervezésében / MKE, performatív eseménysorozat/

***

A Magyar Képzőművészeti Egyetem fennállásának közel 150 éve alatt számos hatalomváltás mentén rendeződött újra és újra az intézmény felépítése, a váltások pedig felülírták, megszüntették a korábban létező struktúrákat és azok szimbolikáját. Az UNIMAGINED IDENTITY  kiállítás mindezeket az egymásra rakódott és korábban egymást elfedő rétegeket egyetlen tér- és időbeli pillanatban mutatja be, feltárva ezzel, egy soha el nem képzelt identitást. A kiállítás olyan tárgykollázsok összessége, amelyek a különböző korok hatalom felől meghatározott szimbólumrendszerét  eredeti kontextusuktól megfosztva, mesterséges társításokon keresztül új helyzetekbe hozza. Az így születő, új, hibrid identitások pedig a fikción keresztül betekintést engednek a mindenkori hatalom és a hivatalos vizualitás viszonyába.

***

A KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK című kiállítás a szakok közti átjárhatóság kérdését veszi elő ismét a kalapból, amely az elmúlt közel harminc évben (1990-es „diákforradalom” óta) állandóan vissza-visszatérő téma, tapasztalatunk szerint a hallgatók egyéni, szakmai szocializációját (szakmai identitás kialakulását) is jellemzően érinti, meghatározza. Kiindulópontunk egy felsőoktatási intézményt meghatározó alapstruktúra (akkreditált szakok rendszere) tanulmányozása és a struktúra reprezentálása tett kísérleti forma kialakítása volt.   Felvetésünk egy műfaji – konceptuális – kísérletre, közelebbről egy közös fikciós keret kialakításása, az áldokumentumokként is értelmezhető műtárgyak rendszerére épül. Akár valós történetekhez (kiemelve egy elfelejtett fejezetet, rávilágítva egy hiányosságra az intézmény múltjából), akár a jelen és a közelmúlt személyes tapasztalataihoz kapcsolódnak –  s ezzel egy jövőbeli víziót mutatnak be a jelen részeként (ahogy tette például azt Orson Welles híres rádiójátékában, a  Világok Harcában 1938-ban, kisebb morális pánik kíséretében).
Az áldokumentációs forma a játék szabadság foka, humora és a hack, a csali, az átverés lelepleződését követő felismerés súlya, ereje miatt alkalmas lehet arra, hogy előkészítse az művészeti oktatási rendszer alapstruktúrájához való reflexív, értelemző viszony, pozíció kialakítását. Úgy gondoljuk, hogy ennek a nyitott, kritikai attitűdnek, interdiszciplináris alkotói szemléletnek az elsajátítása az egyetemi közeg kell, hogy bázis biztosítson, felkészítve a hallgatókat a jövőbeli kulturális szerepekre. Továbbá ezért tűnik vonzó iránynak, hogy a Képzőművészeti Egyetem, néhai Főiskola és Mintarajztanoda korábbi fejezeteinek, az itt oktatott mesterségbeli tudásnak és a mára akkreditált szakok és kreditrendszerbe fordított alkotói megközelítésmódok – ezek merev vagy épp elfolyó határainak – kifejezetten eleven, ugyanakkor érzékeny témáját újból elvegyük, megpiszkáljuk, gondolkodásra, beszélgetésre invitáljuk az egyetem polgárságát, veletek közösen.
***

A FELEJTÉS ELVISELHETETLEN KÖNNYŰSÉGE – Feldolgozatlan történetek a Képzőről című kiállítás különböző narratívákból, szemszögekből vizsgálja, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetemen belül a hatalmi pozíciók valamint a kollektív emlékezet vagy éppen felejtés, miként befolyásolja saját, valamit az egyetemi polgárság által kezdeményezett archívumokat, gyűjteményeket. A kiállítótérben megvalósuló „ideiglenes”, efemer archívumban olyan, a közelmúltból származó dokumentumok, projektek, videók kerülnek bemutatásra, illetve válnak kutathatóvá, amelyek mai napig hatást gyakorolnak az egyetem életére, de mostanra már elfelejtődtek vagy egyáltalán nem kerültek nyilvánosságra.
Új módszereket kínál a tárlat az archívumok olvasásához, miközben az alany is részévé válik az általunk objektivizálni szándékozott térnek és időszaknak. Az egész kiállítás során arra teszünk kísérletet, hogy az információ alanya maga is archiválás terévé váljon. A korábbi archívum-fogalom bürokratikus archaizmusát felszabadítva pedig, különböző személyes elbeszélések és forrás dokumentumok szabad mozgását tesszük lehetővé. Így az archíválisi folyamat nemcsak rögzíti, de legalább annyira elő is idézi az eseményeket.

***

A STRÓBL-ÜNNEP, Stróbl Alajos legendáriumából merítkezve az újrajátszás eszközével hívja éltre a szobrászmester 19. évszázad fordulóján Műcsarnokban rendezett egyik különös eseményét. A karneváli hangulatot öltő kiállítóterekben, az odalátogatók pálmafákkal és faragott díszek között, maskarákba öltözve, állatokkal az oldalukon – akár egy historizáló, mitológiai témájú festmény díszes kísérőtársasága – egy extravagáns ünnepet tartottak, majd a díszleteket maguk mögött hagyva, a performatív showt kiállításként tálalták a szélesebb publikum előtt.
Az egyetem Révész-osztályának hallgatói archív anyagok, illetve a művészgenerációkon átöröklődő elbeszélések segítségével próbálják rekonstruálni és újra átélhetővé tenni ezt a különös mulatságot. A tanszékek közti együttműködés, valamint a kollektív kreativitásból eredő tudástranszfer a projekt egyik központi eleme. Ugyanakkor a Stróbl-ünnep nem csak egyszeri esemény szeretne lenne: a szeptemberi esemény célja egy olyan  nyitott közösségi programsorozat elindítása, amely a hallgatók minél szélesebb körű bevonásával a későbbiekben egyfajta hagyományként az egyetemi élet részévé válhat.

Jótanács

Az ikOn oldalain elhelyezett hirdetésekkel (bannerekkel) a kortárs képzőművészeti események nagyobb látogatottsága érdekében végzett munkát támogatja!

az ikOn médiaajánlata