Maurer Dóra Munkácsy-, és Kossuth díjas grafikus, festő, filmkészítő, művésztanár. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Professzor Emeritája. Művészet szervező. A magyar neoavantgárd jeles képviselője. Most, a tavalyi nagysikerű londoni White Cube-beli egyéni kiállítása után, a veszprémi Modern Képtár – Vass László Gyűjteményben állít ki.

A figyelés tárgya

Maurer Dóra egyik alkotó énje játékos, szellemes, nőies, a másik ezzel szemben határozott, egzakt és rendszeres. Nagyrészt neki köszönhető, hogy a 70-es évektől kezdve Magyarországon is megrendezésre kerültek konkrét, szisztematikus és szeriális művészeti kiállítások. Maurer szeriális művei viszont ritkán nélkülözik a konceptuális elemet, példa rá az a sorozata, melyben a fehér alapon festett színes sávok az egyes vásznak keretét követik, azonban a keret jobb oldali függőlegese „eltolódott” a következő képfelületre.
A konkrét művészet körébe tartoznak a kváziképek is, mely műtípus ugyancsak eltolódásokkal kapcsolatos, és a mágikus négyzet vizsgálatára vezethető vissza. Maurer magyarázata szerint: „A kiindulás és a színtér egy 5:4 arányú, derékszögben lehatárolt terület, amelyet függőlegesen és vízszintesen vonalháló oszt 10x10 egységre. Ezen a területen két vele egybevágó sík réteg fekszik. Mindkét réteg négy egyenlő mezőre tagolódik, az alsó réteget meleg, a felsőt hideg színű vonalak jelzik, ezek a szabály alapján történő odébbtolás elemei. A mezők sorban, egymás után egyet lépnek balról jobbra haladva a hálózat egységei szerint. A hideg színek átlós, a meleg színek vízszintes-függőleges mozgatásával bonyolult takarási helyzetek jönnek létre.”
A kvázikép szerencsés kifejezése annak, hogy ezek a festett művek nem igazán képek (nem „leképezései” vagy „ábrázolásai” valaminek). Ebből „kép”-készítésre a legkülönfélébb lehetőségek kínálkoznak: az egymáson elcsúsztatott elemekből kinagyítás, „szétvetítés”, anamorfózisok, „lágy sarkok”, 1986-tól a képvetületekből az „üres” mezők kivágása és ezáltal valódi, átlátható térrácsok kialakítása, a rács-konstelláció szabálytalan idomokra való széttördelése. A módszer mindeddig legigényesebb alkalmazása a buchbergi kastélyban megvalósított Tér quasi kép (1982), ahol Maurer egy előzetesen síkban szerkesztett konstellációt vetített rá egy szabálytalan boltíves helység falaira és padlójára, nem törődve a tér egyedi adottságaival. (A munkát dokumentáló Térfestés című film 1983-ban készült el). Az esztétikai koncepció „ráerőltetését” a környezetre szinte „jóváteszi”, azaz visszájára fordítja azokban a megoldásokban, amelyeknél Maurer az oldalról, erős rövidülésben látott ábrát újra megfesti.
Maurer a buchbergi festett térben kezdte először megfigyelni kváziképei színvilágának a változó megvilágítás hatására bekövetkező módosulásait. A nyolc választott színből álló rendszerábrák színváltozásait újra meg újra megfestve jutott el egyfajta Hommage à Monet sorozathoz, amelyet „relatív kváziképek”-nek nevezett el. „... a relatív Quasi-kép az impresszionizmus értelmében vett kép - Hommage à Monet - a maga tört, illetve felizzított, átfordult színeivel, metafora-színekkel, amelyek teret adnak az asszociációknak. (...) Az eredeti, standard Quasi-kép-színek alig kevert, fogalmi, ipari színek.
A fényváltozások egy másik, külső rendszerrel hatják át őket, aminek következtében szinte definiálhatatlan minőségekké válnak. A standardszínek elevenek: változásra képesek, minden körülményre válaszolnak. A relatív Quasi-képek színei tapasztalati színek, a továbbiakban már elnyelik a szélsőséges fényviszonyokat, kialszanak. A szín-változások megragadásának két útját tudtam elképzelni: az egyik az, hogy lassan váltakozó mesterséges színes fénnyel világítok meg egy erre a célra készült nagyméretű Quasi-képet és a szín-átfordulások optikai szenzációját a néző szemeláttára idézem elő. A másik, hogy a természetes fény színhőmérséklet változásainak hatását egy alkalmas Quasi-kép standard színein, mintegy állandó készültségben megfigyeljem és a lehető leghívebben rekonstruáljam.” A kvázikép-koncepció állandóan fejlődik, hiszen már 1991 táján függetlenedni kezdett a falsíktól (Lecsúszott Quasi-kép) sőt, mint a művész egy feljegyzésében megjegyzi, „kérdésessé vált a kiinduló színek minősége is”. A színek együttműködésének meglepő hatásrendszerét, a színkeverés additív és szubtraktív módjának a szem érzékelésére apelláló terek és egyben az időre is érzékeny lehetőségeit Maurer az elmúlt évek során műveiben tételesen is végigkísérletezte.
Веkе László
részlet és aktuális kiegészítés Maurer Munkák 1970-1993 című katalógusában megjelent tanulmányból