esemény

A Configuration című kiállítás a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskolához kötődő művészek - egykori és jelenlegi doktorandusz hallgatók, oktatók - alkotásait rendezi konstruktív egységbe, a művek jelentős része a Doktori Iskola képzőművészeti gyűjteményéből került kiválogatásra. 

A kiállításon látható művek megjelenésében, jelentésében érzékelhető a két vagy háromdimenziós térben kibontakozó szerkezeti elv, a konstrukció és a dekonstrukció.

Az egyes munkákat szemlélve megállapíthatjuk, hogy míg némely művek esetében a tartalmat, jelentést közvetítő belső képi elemek aránya és rendje explicit módon, közvetlenül jelenik meg az alkotás konkrét formájában, addig más esetekben e rejtett struktúra a látens tartalmi szálak fokozatos felfejtésén keresztül válik hozzáférhetővé, értelmezhetővé a szemlélő számára.
A kiállított munkák formaelemeinek és motívumainak viszonyrendszere, illetve az anyagok alkalmazásának módja és azok elrendezése egyszerre tükrözi a pécsi Doktori Iskola által képviselt szellemiséget illetve az alkotó művészek egyéni gondolkodásmódját.                                                    /Nyilas Márta kurátor/

 

B32 Galéria és Kultúrtér
Megnyitó: 20017. június 28., szerda 18 óra
A kiállítást megnyitja: Beke László művészettörténész
Megtekinthető: 2017. július 19-ig a rendezvények függvényében.
Támogató: Újbuda Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap
www.nka.hu

 

Jótanács

Ne elégedjen meg az artKomm levelek olvasásával! Az ikOn weboldalán sokkal több információt talál az eseményekről.