esemény

Szentirmai Tamás, az Építészmérnöki Tanszék vezetője a következőképp foglalja össze a tárlat koncepcióját:

„Hajlamosak vagyunk nem figyelni a minket körülvevő épületekre, épített környezetre, miközben életünk szinte minden mozzanatát ezekben a terekben töltjük, pozitív vagy negatív hatásuk döntően meghatározza cselekedeteinket, akár sorsunkat is. Ezen épített környezet kialakítása, kialakulása jóval összetettebb folyamat a benne részt vevő szakmáknál, így az építészeti tudás diszciplínaszerű alkalmazásánál. A Dunán innen egyedüli, egyben az ország legfiatalabb »nagykorú«, egyetemi szintű építészképző helye, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki Tanszékén ennek a folyamatnak a komplexitását vizsgáljuk. Fontosnak tartjuk a tanulmányok során az alkotói folyamatok minél tágabb spektrumának megismerését és elsajátítását, kezdve az építészettől távolinak tűnő, de valójában a releváns szakmagyakorláshoz nélkülözhetetlen kreatív, »képzőművészeti« jellegű feladatoktól az épületek megvalósításához szükséges részletes műszaki megoldásokig.

A tanszéki munkánk másik szempontja a már említett regionális helyzetből adódik. A keleti országrész kulturális, társadalmi hagyományait, adottságait és az ezekkel összefüggő építészeti valóságot tekintjük meghatározónak, amivel foglalkoznunk kell, ami a munka kiinduló pontjául szolgál. Tudható, hogy a környéknek szüksége van az építészet iránt elkötelezett, azt értő, gondolkodó fiatalokra, akik releváns válaszokat tudnak adni a helyi, gyakran egészen egyedi feladatokra. Utat – és hozzá eszköztárat – kívánunk mutatni a hallgatóknak, hogy aktívan hozzá tudjanak járulni a régió kulturális fejlődéséhez.

A kiállítással a tág alkotói spektrumot, a regionális kapcsolódásokat, illetve a képzés és egyben az építész szakma sokszínűségét kívánjuk bemutatni.”

Kiállítók: Angi Ágota Melinda, Augusztinyi Fruzsina, Balogh Tamás, Banu Ferenc, Barna Bettina, Barta Enikő, Bató Blanka, Benefi Ádám László, Bihari Péter, Botond Lilla, Brezina Zsolt, Briz Heléna, Burzuk Dávid, Czirják Róbert, Csépke Tamás, Csomós Orsolya, Dan Gergő, Dán József, Darida Mónika, Erdős Imre, Farkas Alexandra, Farkas Brigitta, Farkas Panna, Fejes Nóra, Ficze László, Fodor Zsófia, Gáspár Bence, Gilányi Gergő, Harangi Attila, Hocza Lilla, Horváth Anett, Horváth Csilla, Juhász Tóth Gábor, Kanczel Tamás, Keserű Benjámin, Kiss Alexa, Kiss Tamás, Korózs Dóra, Kovács Csongor, Kovács Niki, Kovács Nikolett, Koza Diána, Kövessy Bence, Ládi Gabriella, Lality Áron, Lévai Csaba, Marozsán Máté, Megyesi Miklós, Mészáros István, Molnár Dorina, Nagy Dávid, Nagy Dénes, Nagy Emese, Nagy László, Nagy Marianna, Nagy Richárd, Nagy Tamás, Nyitrai Csaba, Papp Gergő, Pásztor Anna, Pomázi Adrienn, Riczu Csaba, Roszkos Zsófia, Schefler Edina, Soltész Angéla, Stefán Viktória, Szabó Ferenc, Szalai Zoltán László, Szatmári Zsófi, Szilágyi Attila, Szilágyi Mihály, Szuszik Dóra, Tóth Ádám, Tóth Adrienn, Tóth Dániel, Vágner Krisztián, Zahari Tünde, Zbiskó Éva, Zurai Lilla, Zsirnamenszki Tamás, Zsíros Renáta, Zsupos Zoltán

Jótanács

Az ikOn oldalain elhelyezett hirdetésekkel (bannerekkel) a kortárs képzőművészeti események nagyobb látogatottsága érdekében végzett munkát támogatja!

az ikOn médiaajánlata